Néha, meg kell állni...!!!   

Egy őszi hideg, szeles, késő délután, ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán. Magányos volt és hideg a szíve, senkit sem szeretett, senki sem szerette. Kigyúltak már az utcai fények, s erősebben fújtak a fagyos szelek. Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, lépteit jobban megszaporázta. Kopott vas-kapujához érve, zsebében kulcsát keresgélte. Megtalálta, elővette, ám leejtette. Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsát felvegye, s akkor, a kerítés tövében előbújó kis virágot észre vette.
- Mindenhol csak a gazok nőnek - mormolta félhangosan.
A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan:
- Bácsi kérem , azt a virágot neked én ültettem! 
A férfi a vállát rándítva mondta:
- Én ilyet nem kértem.
Azzal bement a fütetlen hideg házába. Kopott kabátját hanyagul ledobva, kályhájába tüzet rakva, kavargott benne a kislány mondata.
- Minek nekem virág? - mormogta.
Éjszaka lett, nem jött álom a szemére, mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe. 
- Virágot nekem? Nekem? Nekem ültette! 
Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette, kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette. A házba bevitte és gondosan elültette. Másnap mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak. Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak. A kislány szelíden szólt, s rámosolygott: 
- Látom bácsi, bevitted a virágot! 
- Be - válaszolta, majd elballagott. 
Este siettet haza, mert tudta, már nincs egyedül. Várja a kis virág, mely ablakában ül. A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott. A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napot lopott. Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette, hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette. Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva. Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába. Este nem is haza sietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett. Idős néni jött elébe. 
- Jó estét, a kislányt keresem a szomszédból vagyok. 
- A kislány beteg lett, kórházba van. - mondta a nénike - nagymamája vagyok! 
A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett. 
- Hová? - hová? - szólt egy nővér. 
- Egy kislányt keresek, ma beteg lett. 
- Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett. 
Hazafelé, koszorút köttetett. Hatalmasat, színes, tarka virágokból. 
Eljött a nap! 
Logó orral felvette fekete öltönyét. A csokit is elővette táskájából, majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból. Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz. A csokit és a szirmot beledobta. 
- Köszönöm! - összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta. 
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra. 
- Köszönöm! - csak ezt az egy szót mormolta. 
Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette. A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára, könnyezve elültette. 
- KÖSZÖNÖM! ... Ezt a virágot tőled kaptam ... Látod? ... Most ezt visszaadom, már tudom, megtanultam  . . . 

 NÉHA, MEG KELL ÁLLNI, MÁSOKKAL IS TÖRŐDNI!!!

Oldal: Néha, meg kell állni
Történetek gyüjteménye - © 2008 - 2024 - sivga.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat